2013.04.09.
12:07

Írta: gazdag.balazs

Falusi - egy nehéz étel, mozgalmas napokra

A most következő recept egy balatoni nyaraláshoz kapcsolódik. Néhány évvel ezelőtt egy 10-12 fős baráti társasággal a Balatonon voltunk nyaralni. Egyik este elkapott bennünket a vihar strandról hazafelé menet, így némiképp később értünk haza mint terveztük, ráadásul az esti vacsorához bevásárolni sem volt időnk. Ekkor szétnéztem a hűtőben, fagyasztóban, és megalkottam az alábbi ételt, az éhes hasak megtöltésére.

Az étel alapja adott volt, hiszen előző vacsoráról maradt meg némi tócsni/lapcsánka, csak ehhez kellett valami tartalmat biztosítani. Találtam néhány fej hagymát, tejfölt, fokhagymát, és darált sertéscombot (ezek azok az ételek, amik szerintem a legtöbb magyar háztartásban szinte mindig megtalálhatóak). Ezek kombinációjából alakult ki az étel, amit mi csak "Falusi"-nak neveztünk el, hiszen elképesztően laktató, kiadós, zsíros ételt kaptunk. Ráadásul a nyaralóban adott volt egy szabadtéri kemence, amiben kellemes füstös ízt kapott az egész étel. Ezen falatokat igyekeztem nemrégiben otthoni körülmények között rekonstruálni:

kemence1.jpg

Hozzávalók:

A tócsnihoz:

4 db nagyobb krumpli
1-2 közepes hagyma
2 gerezd fokhagyma
2 db tojás

bors
napraforgó olaj a sütéshez

A raguhoz:

10 dkg zsírszalonna
60 dkg darált sertéscomb
1 fej közepes vöröshagyma
1 nagy pohár tejföl
1 gerezd fokhagyma
20 dkg füstölt sajt

bors
pirospaprika
szeletelt bacon szalonna

Elkészítés:

A tócsnit hagyományos módon készítjük, tehát lereszeljük a krumplit, hagymát, fokhagymát, sózzuk, borsozzuk. jól összekeverjük, ha sok levet eresztett volna azt kipréseljük belőle, majd hozzáadjuk a tojást. Az így elkészült masszából egy nagy kanállal a forrásban lévő olajba teszünk (vagy kézzel pogácsát is gyúrhatunk belőle) és aranysárgára sütjük.

tocsni 004.jpg

Miután az összes tócsni elkészült, hozzáláthatunk a raguhoz. A vöröshagymát és szalonnát egyszerűen felkockázzuk, üvegesre pirítjuk, hozzáadjuk a darált sertéshúst (a sertés bármely része megfelel, én a combot szeretem a legjobban) majd megpirítjuk az egészet, sóval, borssal, pirospaprikával fűszerezzük.

A tócsnik felével kirakjuk egy tepsi (vagy cserép tál) alját, majd némi fokhagymás feketeborsos tejföllel megkenjük, és ráhalmozzuk a ragut. A tócsnik másik felével beborítjuk, a tetejét megint megkenjük a fokhagymás tejfölünkkel, és rászórjuk a reszelt füstölt sajtot. Ha ezzel készen vagyunk már mehet is a sütőbe/kemencébe, ahol összesütjük az egészet (180-200 fokon minimum), amíg a sajt szépen megpirul a tetején. Ezután kivesszük, és ha még nem lenne elég a jóból, az elkészült étel tetejére pár szelet szeletelt bacon szalonnát helyezünk.

tócsni2.jpg

Nem egy diétás étel, viszont a magyar vidék minden ízét megízlelhetjük benne, különösképpen, ha kemencében készítjük el! Időigényes, pepecs étel (a teljes elkészítése akár 180 perc is lehet), de mindenképpen megéri a vesződést! Ráadásul némi házipálinkával vagy fröccsel kísérve, már nem is terheli meg annyira az ember gyomrát! :)

Jó étvágyat! 

Szólj hozzá!

Címkék: kemence főétel bogrács szalonna sertéshús magyaros házias

2013.04.06.
11:20

Írta: gazdag.balazs

Garnéla-vacsora

Nemrégiben Franciaországban, azon belül is a déli tengerparton töltöttem néhány napot, amely valóban a tengeri herkentyűk hazája. Alapvetően én szeretek mindent, ami él és mozog, de a halak, rákok egy külön kis csücsköt foglalnak el a szívemben, így ha ott jártam nem hagyhattam ki, hogy főzzek is valamit.

Választásom a sült garnélára esett. Egyrészt egyszerű és gyors az elkészítése, másrészt ízletes és tápláló falat. A kinti rákkínálatból nehéz volt kiválasztanom a számomra legmegfelelőbb garnélákat, de lehetőség szerint mindig a konyhakész árut válasszuk, hiszen a kis rákocskák pucolása macerás, sokszor elveheti az ember kedvét az egész főzőcskézéstől. 

garnéla1.jpg

És következzék a recept:

Hozzávalók

40 dkg tisztított, nyers garnélarák
4 gerezd fokhagyma áttörve
½ csokor petrezselyem
4 evőkanál citromlé
2 evőkanál olívaolaj
6-8 dkg vaj, vagy Rama

bors

Elkészítés:

A konyhakész rákokat egy mély tálba tesszük. A hozzávalókat összekeverjük, és az így kapott páclevet a rákokra öntjük. Egy órát hagyjuk állni a rákokat a pácban, majd egy teflon serpenyőben, forró olajon pirosra pirítjuk őket. Sütés közben forró, fokhagymás vajat locsolhatunk rájuk. Amint a rákok elkészültek megszórjuk őket a maradék petrezselyemlevéllel, és citrom- vagy lime levet csepegtetünk rá.

garnéla3.jpg

Ha elkészült, már csak a tálalás marad hátra. Ezen ételben az a legjobb, hogy a köretválasztásnál elképesztő szabadságot ad nekünk. Remek köret például bármilyen friss, kevert saláta, akár rizs (meglocsolva az esetlegesen a rák sütésekor megmaradt szafttal), de remekül harmonizál egy egyszerű sajtos krutonnal is.

Franciaországra (azontúl, hogy a gasztronómia egyik őshazája) jellemző azonban az ésszerűtlen köretválasztás (például a pizzát is sült krumplival eszik...), így az ottani trendeket követve, én is egy sült zöldségekkel töltött tortillát választottam a garnéla kísérőjeként. Nekem nagyon ízlett! Jó étvágyat!

garnéla2.jpg

3 komment

Címkék: friss egyszerű garnéla különlegesség hús nélkül foodporn

2013.04.05.
12:25

Írta: gazdag.balazs

Pupusas - avagy sörkorcsolya újragondolva

pupusas_1365157098.jpg_480x360

A pupusas El Salvador nemzeti eledele, de meglepő módon nagyon közel áll a magyaros, vidéki ízvilághoz. Eredetileg "masa harinából" (ami egy speciális kukoricaliszt) készül, de nálunk sajnos ez nem, vagy csak nagyon körülményesen szerezhető be, így a sima liszt is tökéletesen megteszi! Az alábbi étel, holott kellően testes és laktató, hogy főételnek nevezzük, nálam mégis a rágcsálnivaló, sörkorcsolya kategóriába tartozik. És nem csak azért, mert a benne rejlő ízek tökéletes harmóniát alkotnak egy pohár gyöngyöző, jéghideg sörrel, hanem azért mert maga az étel is kellőképpen férfias, és elkészítése is elég egyszerű (ellenben időigényes) ahhoz, hogy bármelyik éhező agglegény elkészítse magának az esti meccsnézéshez. Lássuk a receptet:

Hozzávalók:
A tésztához:
30 dkg liszt, 1 teáskanál sütőpor, 1 teáskanál só, 50 ml olaj, 120 ml víz,

Töltelék:
2 evőkanál tejföl, 10 dkg reszelt sajt, 2 evőkanál sonka apróra vágva, 1 evőkanál kockázott bacon amit kicsit lepirítottam, 1 paprika nagyon apróra vágva, pár szelet póréhagyma szintén picire vágva, 2 gerezd fokhagyma, csipet só

Elkészítés:
A tészta hozzávalóit egy tálban jól összegyúrjuk. Hagyjuk picit pihenni, pont elég neki annyi pihenő míg a tölteléket elkészítjük.
A sonkát, paprikát, póréhagymát apróra daraboljuk, a bacon szalonnát egy kicsit megpirítjuk. A sajtot lereszeljük. Egy tálba tesszük a tejfölt, hozzáadjuk a többi hozzávalót sózzuk ha kell és jól összekeverjük.
A tésztát 6 egyenlő részre osztjuk,kicsit kinyújtjuk,teszünk bele 1 púpos evőkanálnyit a töltelékből,majd a széleit összecsípjük, kicsit lapítjuk és egy teflon serpenyőben (olaj nem kell hozzá) pár perc alatt megsütjük előbb az egyik majd a másik oldalát is, ez kb 3-4 perc.

Hidegen és melegen is egyaránt fogyasztható, italként pedig, mint már említettem, csakis a sört tudom elképzelni hozzá!

Rágcsálásra fel! ;)

12 komment

Címkék: tészta sörkorcsolya egyszerű előétel sertéshús házias különlegesség snack

2013.02.22.
10:39

Írta: gazdag.balazs

Mézes-gyömbéres karaj

Az alább következő recept nem saját, egyenesen Rákóczi Feri, ismert médiaszemélyiség kedvencei közül származik, azonban olyan különleges, több konyha ízeit egyesítő fogásról van szó, amelyet úgy gondoltam, hogy nem szabad kihagynom! Íme:

Mint az tudvalévő: a karaj király. Van rendes íze, nincs vele macera, csak biztos hentestől kell beszerezni, aki kacsint egyet és azt monda: nem ipari, háztáji a jószág… A minap jutott eszembe ez a recept, valami olasz kajákról szóló műsorban csinálták, de ott sertésszűzből. Nekem karaj volt itthon, olcsóbb is, mint a szűz, egy próbát megér, gondoltam. És milyen jól gondoltam! A különleges – de könnyen beszerezhető – hozzávalóktól fergeteges ízt kapott, puhává, omlóssá párolódott a hús, egyszerűen mesés lett. És ami még jó üzenet benne: az olasz konyhának nem szerves része a gyömbér, viszont ezzel a társítással kapunk egy remek ételt, tehát miért ne lehetne használni. Néha a mi konyhánkra is ráférne ilyen újítás…

karaj.jpg

Hozzávalók:

1 kg csont nélküli karaj
10 dkg húsos szalonna
5 evőkanál méz
hüvelykujjnyi gyömbér pucolva, vékonyan szeletelve
4 gerezd fokhagyma
4 répa
4 fehérrépa, gyökér, vagy fél kiló sütőtök meghámozva, szeletelve
3 hagyma tisztítva, negyedelve
2 szál kakukkfű
400 ml húsleves alaplé, persze, lehet kockából…
bors, só, petrezselyem, olívaolaj

A forró olajon megpirítom a kockázott szalonnát, majd kiszedem, félreteszem.

Az egész karaj minden oldalát megsütöm, így nem szárad ki, és nagyon zamatos lesz. mehet hozzá a fokhagyma, méz és a gyömbér, ezt közepes lángon addig kevergetjük, míg el nem kezd karamellizálódni. Mehet hozzá az összes zöldség, hagyma, kakukkfű, szalonna, alaplé és a bors. lefedve párolom 40 percig, ekkor a puha zöldségeket kiveszem, és még egy óráig fedő alatt tartom a húst, míg puha nem lesz. Kis pihentetés után lehet szeletelni, közben a zöldségek visszakerülnek a lábasba és a méz jóvoltából – az alaplé ekkor már el kellett, hogy párologjon – szép, fényes bevonatot kapnak.

Tálaláskor megszórom a petrezselyemmel, és mehet az asztalra.

Jó étvágyat

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro friss főétel szalonna sertéshús házias különlegesség

2013.01.26.
13:17

Írta: gazdag.balazs

Személyes nagy kedvenc - Tatár Beefsteak

Talán az egyik legkedveltebb bélszínből készült előétel. Magyarországon nagyon sok étteremben megtalálható és a magyar emberek szeretik is. Lássuk, hogy én hogyan csinálom.

Fontos, hogy a húst jó előre bepácoljuk. A pácolás menete rém egyszerű, a megtisztított bélszínt kicsit bedörzsöljük mustárral és olaj alatt, vöröshagymával, némi szemesborssal és pirospaprikával hűtőben minimum 2-3 napig, de akár 10-15 napig is állni hagyjuk. (A húst, ha friss, akkor így 1,5-2 hétig is eltarthatjuk a hűtőben, így nem jelent problémát akár egy egész bélszín elfogyasztása sem.) A tatár beefsteak jellemzően a bélszínfejből és -farokból készül, a középső legszebb részéből pedig süthetünk steak-et. 

 

tatar2.JPG

 

A húsból levágunk akkora darabot, amennyi tatár beefsteket készíteni szeretnénk. (Próbáljunk mindig csak annyit csinálni amit egyszerre el is fogyasztunk, mert bekeverve már nem jó állni hagyni, mind az íze, mind a minősége gyorsan romlik). A húst az éttermekben darálni szokták, de a klasszikus recept szerint késsel kell felaprítani, én is így tettem.

 

tatar3.JPG

Ezt követően apróra vágott vöröshagymával, zúzott fokhagymával, tojás sárgájával összekeverjük a húst. A klasszikus fűszerezés só, őrölt fekete bors, mustár, ketchup, fűszerpaprika, Worcestershire szósz, de használhatunk cayen borsot, zúzott csípős paprikát, apróra vágott capri bogyót sőt akár olajos szardellát is. A tatárt ajánlott villával alaposan áttörni összekeverni.

 

tatar4.JPG

Én erős fűszerpaprikával és pikáns angol mustárral ízesítem.

Ha elkészült, állni hagyjuk 1-2 órát, hogy az ízek tökéletesen összeérjenek (van aki azonnal szereti elfogyasztani, ízlés kérdése), díszíthetjük friss fűszernövénnyel, lilahagymával stb. Pirítóssal, vajjal és friss zöldségekkel fogyasztjuk. 

Jó étvágyat hozzá!

tatar1.JPG

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro friss bélszín előétel steak főzés nélkül foodporn

2013.01.19.
00:59

Írta: gazdag.balazs

Blogom felépítéséről, a leendő tartalomról

img_0005_1358553424.JPG_1600x1200

Kedves olvasó!

 

Blogomon csakis és kizárólag a gasztronómiával kívánok foglalkozni, ám azt, annak minden szintjén. Régóta ínyencnek számítok, főként a házias, hagyományőrző konyha híveként. Kedvenc alapanyagaim a házi készítésű, családi gazdaságokból származó élelmiszerek, sörök, pálinkák, de szívesen nyúlok a kimondottan egzotikus konyhák ételeihez is.

Étterem- illetve étkezdetesztekkel havi rendszerességgel fogok jelentkezni, mindig egy-egy speciális, egyedi ételen keresztül bemutatva az étterem nyújtotta hangulatot, élményt.

Ezen kívül szeretnék saját recepteket, "élményfőzéseket" is megosztani Veled kedves olvasó, mindig egy-egy, különleges, mégis mindenki számára elérhető, ízletes, és egyszerű étel bemutatásával.

És végül, de nem utolsó sorban egy-egy élelmiszerfajta tippjeit-trükkjeit szeretném megosztani Veled!

"Az vagy amit megeszel!"

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro kolbász szalonna sertéshús magyaros házias főzés nélkül

2013.01.18.
00:44

Írta: gazdag.balazs

Az első...

food-porn-4_1358466058.jpg_600x402

Kedves olvasó! 
Imádok finomakat enni, imádok finomakat inni. És ami a legjobb, hogy főzni is imádok. Az én kis gasztrobirodalmamba szeretnélek elkalauzolni a kulináris élvezetek hajóján! 
Remélem élvezetes utazásunk lesz! 

Szólj hozzá!

Címkék: gasztro steak foodporn

süti beállítások módosítása